Altınoluk magazin, 2019 június 

A Ramadán az istentudatosság iskolája, a ramadáni ünnep pedig a spirituális bizonyítvány.

Ahogy Allah Küldötte (s.a.w.) hadíszából tudjuk, a Ramadán eleje kegyelem, a közepe megbocsátás, a vége pedig menekvés a Tűztől[1]. Tehát a valódi ünnep azoké a hívőké, akiknek sikerül a Ramadánt méltó módon megélniük, s úgy fejezik be, hogy kiérdemlik az isteni megbocsátást.

Ahhoz, hogy a valódi ünnep boldogságát átélhessük, a nemes Ramadánhoz hasonlóan az ünnepet is a komoly és elkötelezett szolgaság szellemében, méltó módon kell megélnünk.

Az adakozás és bőkezűség ünnepe

A Boldogság Korában az ünnepre adakozással, vendéglátással, jó ügyre való költéssel készültek, s az Allah útján hozott áldozatokkal fogadták.

Nekünk, akik 14 évszázaddal később Allah Küldötte (s.a.w.) tanítványai vagyunk, el kell gondolkodnunk azon: a valódi ünnephez, ami felrázza a nemtörődöm gáfilokat, megnyeri az idegenek és nehézségtől sújtottak szívét, s az Iszlám szépségével mosolyra készteti az embereket, milyen törekvésre, erőfeszítésre, szolgálatra és áldozathozatalra van szükség tőlünk?

Hogyan tehetjük ünneppé ezt az ünnepet a világ különböző tájain élő, elnyomott, szenvedő testvéreink számára? Milyen köszöntéssel köszönthetjük őket az ünnepen? A törött szárnyú madarakhoz hasonlóan kétségbeesetten vergődő elnyomottakhoz, a könnyes szemű árvákhoz, a tehetetlenség igájában szenvedő rászorulókhoz mennyire jutnak el szívünk fohászai és személyes segítségünk?

Mert a valódi ünnep boldogságát legtisztábban mutató tükör a mosolyt már elfelejtett kiszolgáltatottak új reménytől felcsillanó szeme, s a megtört szívűek által újra megélt ünneplés.

Ezért ezen az ünnepen és utána is a segítségünkre szoruló testvéreink nehézségeiben osztozva kell fenntartanunk és megerősítenünk testvériségünket, hogy az Ítélet Napján, amikor nem lesz majd semmilyen más árnyék, a hétféle hívő közé tartozhassunk, akik menedéket kapnak Allah trónjának árnyékában…

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az evilági életben a gyenge rá van szorulva az erősre, a beteg az egészségesre, a szegény a gazdagra. Azonban a Túlvilágon az erős lesz rászorulva a gyengére, az egészséges a betegre, és a gazdag a szegényre…

Egy hadísz kudszi azt mondja:

A Mindenható Allah azt mondja majd az Ítélet Napján:

- Te, Ádám fia! Beteg voltam, és te nem látogattál meg.

- Hiszen Te vagy a Világok Ura, hogyan látogathattalak volna meg? – kérdezi Ádám fia.

A Mindenható Allah azt feleli:

- Egy szolgám beteg volt, s te nem látogattad meg. Pedig ha meglátogattad volna, Engem találtál volna ott mellette. És Ádám fia, enni kértem tőled, de te nem adtál!

- Hiszen Te vagy a Világok Ura, hogyan adhattam volna enni neked? – kérdezi Ádám fia.

A Mindenható Allah azt feleli:

- De egy szolgám enni kért tőled, s te nem adtál neki! Pedig ha adtál volna, megtalálnád Nálam azt, amit adtál. És Ádám fia, vizet kértem tőled, de te nem adtál!

- De Uram, hiszen Te vagy a Világok Ura, hogyan adhattam volna neked vizet? – kérdezi Ádám fia.

A Mindenható Allah azt feleli:

- De egy szolgám vizet kért tőled, és te nem adtál neki. Hát nem tudod, hogy ha adtál volna, megtalálnád nálam a jutalmát?[2]

Vagyis a legnagyobb ünnep az, ha valaki az idegeneket, magányosokat, kitaszítottakat, éhezőket, szomjazókat és betegeket képes felvidítani, s az ő szívükből felszálló fohászok által képes a „Legnagyobb Barát” színe elé állni, és Vele ünnepelni.

A valódi hívő nem olyan gyertya, amely csak saját házát világítja be, hanem a szeretetteljesség és irgalom napja, amely sugaraival megsimogatja a szenvedők fejét, s felmelegíti a kitaszítottak magányosan fázó lelkét. Önként követi Mevlana Rumi szeretetteljességének és irgalmas szívének szabályát: amíg a világon van fázó ember, nekem sincs jogom felmelegedni. Az erényesség jelképe számára Iszmail Ata, aki kötelességének tartotta, hogy a forró napon árnyék, a hidegben köntös, az éhségben kenyér legyen.

Az ünnep nem a szórakozás, hanem a közösség szolgálatának napjait jelenti

Az ünnep célja nem az, hogy a közösség egy része megélje minden vágyát, pazarlásban tobzódva szórakozzon és felhőtlen boldogságba feledkezzen. Épp ellenkezőleg, az ünnep napjai olyan napok, amikor a hívők:

- megerősítik a rokoni kötelékeket,

- megemlékeznek az eltávozottakról,

- felszámolják a haragot és sértődöttséget,

- találkoznak vallási testvéreikkel, közös istenszolgálatot végeznek, megosztják egymással az ünnep örömét.

Hiszen egyedül nem imádkozhatjuk az ünnepi imát, s egyedül nem ünnepelhetjük az ünnepet. Az ünnep az önzéstől való menekvést, az összetartást és összefogást, a közösséget jelenti.

Az ünnepet spirituális módon, az istenszolgálat egy módjaként kell megélnünk. Ezért az ünnep napjain és éjszakáin végzett istenszolgálatot, a hálaadást, megemlékezést, Allah magasztalását és dicsőítését, az egyéni és közösségi istenszolgálatokat a Mindenható Allah kiemelten jutalmazza. Ezért mondta Allah Küldötte (s.a.w.) egy hadíszban:

Aki a Ramadán és az Áldozat Ünnepének éjszakáján jutalmát Allahtól várva istenszolgálatot végez, annak szíve nem hal meg azon a napon, amikor minden szív meghal.[3]

Az isteni megbocsátás ünnepe

Az Igazság szerelmesei számára a valódi ünnep az, amit akkor élhetnek meg, ha ép szívvel, tiszta lelkiismerettel és fényes arccal állhatnak a Mindenható Allah színe elé. Behlül Dana Hazretleri azt mondja erről:

„Az ünnep nem azoké, akik szép új ruhát viselnek, hanem azoké, akik biztonságban vannak Allah haragjától, és megmenekülnek az örök megbánástól. És az ünnep nem azoké, akik pompás paripákon érkeznek, hanem azoké, akik hibáiktól és hiányosságaiktól megszabadulva képesek igaz szolgákká válni…”

Az Igaz barátai közül Abdulkadir Geilani ezt a történetet beszélte el:

Egy ember az ünnep napján Hz. Alihoz (r.a.) ment, s látta, hogy éppen száraz kenyeret evett. Azt mondta neki:

- Hiszen ma ünnep van, hogy ehetsz száraz kenyeret?

Hz. Ali (r.a.) azt felelte:

- Az ünnep azé, akinek a böjtje elfogadtatott, akinek az erőfeszítései dicséretet érdemeltek, s a bűnei megbocsáttattak. A ma ünnep számunkra, a holnap is ünnep számunkra, minden nap ünnep számunkra, amikor nem lázadunk Allah ellen!

Vagyis, a valódi ünnep az, ha a Mindenható Allah elégedett velünk.

A túlvilági ünnep

A Mindenható Allah ebben a világban a ramadáni ünnepet és az Áldozat Ünnepét ajándékozta nekünk. De azoknak az igaz szolgáknak, akik ezeket méltó módon élik meg, a valódi, túlvilági életben örökkévaló ünnepek járnak:

- A Ramadáni szellemiségében leélt élet következményeként a hit nyugalmában elszálló utolsó lélegzet ünnepe.

- Azoknak, akik hívők lettek, és állhatatosan kitartottak a hitben, az angyalok hozta jó hír ünnepe, akik a sírban és az Ítéletkor azt mondják nekik: „Ne féljetek, és ne szomorkodjatok, hanem fogadjátok a Kert hírét, amely nektek ígértetett!”[4]

- Ünnep lesz számukra, amikor tanúi lesznek, hogy sírjuk egy kert a Paradicsom kertjei közül.

- Ünnep lesz számukra, hogy részesülhetnek a Prófétánk (s.a.w.) közbenjárásában.

- Ünnep lesz számukra, amikor cselekedeteik feljegyzését a jobb kezükbe kapják meg.

- Ünnep lesz számukra, amikor átjutnak a Szirat hídján, és biztonságban lesznek a Pokol tüzétől.

- Ünnep lesz számukra, amikor végtelenül kegyelmes Uruk köszönti és a Kertbe hívja őket.

- És a legnagyobb ünnep az lesz, amikor kiérdemlik a Mindenható Allah örökkévaló megelégedését, és láthatják az Ő tökéletes szépségének megnyilvánulását.

Vagyis az evilági életünkben az ünnepeket úgy kell megélnünk, hogy a Mindenható Allah megelégedését nyerhessük el általa, s egy-egy hídnak lássuk őket, melyeken át az örökkévaló ünnepekhez juthatunk el.

Az ünnep után

Muallâ bin Fadl azt mondja:

A muszlimok első három generációja az év 6 hónapja során azért fohászkodott, hogy megélhessék a Ramadánt. Az év többi részében azért fohászkodtak, hogy a Ramadánjuk elfogadtassék.”[5]

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Ramadánban végzett cselekedeteink elfogadott voltának bizonyítéka a Ramadán utáni állapotunk és állhatatosságunk. Vagyis a Ramadánban végzett bőséges istenszolgálat és az elért kivételes szolgai viselkedés olyan, mint egy elültetett mag. Az, hogy a mag megeredt-e, abból derül ki, hogy az év további hónapjaiban kicsírázik, kivirágzik és termést hoz-e.

Mirzâ Mazhar Cân-ı Cânân azt mondja:

„Ha valaki megemlékezésben és tudatosan tölti a Ramadánt, annak az a szép állapota megmarad az év további részében is. Ha ebben a hónapban hiányosságai és hibái voltak, annak nyoma is megmarad az egész év során.”

Más szavakkal szólva az, hogy a Ramadánban megszerzett jó szokásokat és tulajdonságokat, a szív érettségét mennyire tudjuk fenntartani Ramadán után is, jelzi, hogy milyen mértékben fogadta el istenszolgálatunkat a Mindenható Allah.

Annak bizonyítéka, hogy valóban hasznunk származott a Ramadánból az, hogy a Ramadán utáni állapotunk az az előttihez viszonyítva jobban megfelel a Mindenható Allah megelégedésének.

Tehát Ramadán után sem szabad elveszítenünk azokat a spirituális ajándékokat, amelyekre Ramadánban szert tettünk:

- Ha egészségünk és körülményeink engedik, böjtöljünk a holdhónap 13., 14. és 15. napján, hétfőn és csütörtökön, erőnkhöz mérten használjuk ki továbbra is azt a spirituális energiát, amit ez az istenszolgálat nyújt.

- A böjt által kiváltott irgalmasságot, szeretetteljességet, bőkezűséget és áldozatkészséget kitörölhetetlenül építsük be személyiségünkbe.

- A szahur Ramadánban kialakult szokását változtassuk az egész életünk során tartó tahadzsud ima és a szeherben való felkelés szokásává.

- A Korán-olvasást, a közös Korán-olvasást és a hatim olvasását próbáljuk mindennapi életünk részévé tenni.

A nemes Társak olyan páratlan szeretetet éreztek a Kegyes Korán iránt, hogy egyetlen napjukat sem hagyták elmúlni anélkül, hogy ne olvastak volna belőle, és ne néztek volna lapjaira. Napjaikat a Kegyes Koránnal kezdték, s még szembetegségek gyógyítására is a Kegyes Korán oldalainak nézését javasolták.[6]

Hz. Oszmán (r.a.) szokása az volt, hogy minden reggel, felkelés után tisztelettel megcsókolta a Kegyes Koránt. Azt mondta: „Nem akarom, hogy egyetlen napom vagy egyetlen éjszakám is úgy múljon el, hogy nem nyitom ki s nem olvasom Allah Könyvét”[7], és élete során két példányt is teljesen elhasznált a Koránból a sok olvasás miatt. 

Tudnunk kell, hogy a Kegyes Korán szolgálata a legnagyobb kegy. Nem szabad megelégednünk annyival, hogy amikor a tanításnak vége, gyermekeinket a mecsetbe vagy Korán-tanfolyamra küldjük, hanem teljes szívünkből és minden erőnkből támogatnunk kell a Kegyes Koránnal kapcsolatos szolgálatokat, hiszen a Mindenható Allah azt mondja: 

„Ti, akik hisztek! Ha segítitek Allahot, akkor Ő meg fog segíteni benneteket, és szilárddá teszi a lábatokat.”[8] 

A Kegyes Koránnal kapcsolatos intézmények szolgálata annyira fontos, hogy napjainkban már-már egyéni kötelességgé vált a közösségi kötelesség helyett. Allah Küldötte (s.a.w.) a legnehezebb mekkai időkben alapította a Daru’l-Erkamot, amely a Kegyes Koránt tanító iskola volt, s a fényes Medinában is megalapította a Szuffa iskoláját. A legnehezebb időkben sem, még amikor az éhség miatt kétrét görnyedt, s követ kellett a gyomrára kötöznie, sem késlekedett azzal, hogy a Kegyes Koránt tanítsa a Szuffa népének.

A hadíszból kiindulva: „Az ember azokkal van, akiket szeret”[9], amennyire erőnkből telik, nekünk is arra kell törekednünk, hogy a Prófétánkhoz (s.a.w.) hasonlóan kiemelt fontosságot tulajdonítsunk a Korán tanításának. Vagyis az, hogy felvállaljuk ezt a szolgálatot, támogassuk és ennek szenteljük magunkat, az egyik legjobb lehetőség arra, hogy a Túlvilágon a Prófétánkkal (s.a.w.) lehessünk.

Azt sem szabad soha elfelejtenünk, hogy az isteni kegyelem mindenkor megnyilvánul. Életünk minden pillanata lehetőség az isteni megelégedés megszerzésére. A lényeg az, hogy minden helyzetben, minden állapotban keressük a módot az isteni kegyelem megszerzésére. Ezért meg kell értenünk azt az alapelvet, hogy „Minden érkező Khidr, minden éjszaka az Elrendelés éjszakája”, s arra kell törekednünk, hogy egész életünket a Ramadán szellemiségében éljük.

Fahreddin er-Râzî Korán-tudós így int arra, hogy minden helyzetben, minden állapotban a szolgaság örömét kell megélnünk: 

„A Mindenható Allah titokban tartotta, hogy melyik istenszolgálattal a legelégedettebb, hogy egyforma lelkesedéssel forduljunk minden istenszolgálat felé. Titokban tartotta, hogy melyik bűn vonja leginkább magára haragját, hogy tartózkodjunk minden bűntől. Eltitkolta, hogy kik az Ő barátai az emberek között, hogy tisztelettel forduljunk minden ember felé. Titokban tartotta, hogy melyik a legelfogadottabb fohász Előtte, hogy fohászkodjunk minden fohásszal. Titokban tartotta, hogy Nevei közül melyek a Legnagyobb Nevek, hogy minden Nevét tiszteletben tartsuk és megemlékezzünk Róla általuk.”

Tehát hatalmas veszteség, ha az áldott Ramadán nappaljait és éjszakáit istenszolgálattal töltjük, a többi napon pedig elmulasztjuk a lehetőséget, és nemtörődöm módon viselkedünk. Hiszen muszlimnak lenni nem korlátozódik egy adott időszakra, hanem az egész élet során tartó istenszolgálatot jelenti. Az istenszolgálatok bizonyos időpontokhoz vannak kötve, azonban a szolgaságnak nincs meghatározott ideje, hanem folyamatos állapot.

Ezt azt jelenti, hogy a nemes Ramadán végeztével sem szabad elhanyagolnunk istenszolgálatunkat és vallási életünket, nem szabad elfelejtenünk azokat az érzéseket, amelyek eltöltöttek, s azokat az új jellemvonásokat, amelyeket sikerült magunkban kifejlesztenünk, nem szabad felhagynunk a megfelelő szándékkal és jótettekkel, hanem meg kell őriznünk a Ramadán szellemiségét a következő Ramadánig. Ezáltal egész életünket a Ramadán szellemiségében tölthetjük.

Néhai apám, Musa Efendi azt mondta:

„Fiam, mindenképpen mérsékelt és takarékos életet élj, s amit Allahtól kaptál, azt költsd Allah útján! Ne csak az áldott három hónap és Ramadán során ügyelj a takarékosságra. Életed minden területén valósítsd meg, s amit így megtakarítasz, azt adakozd Allah útján!

Tudd meg, hogy még ha a legfényesebb palotában élnél is, akkor is muszáj lenne takarékosan élned, kerülni a pazarlást és a zsugoriságot! Ezért a vagyonodat és a tulajdonodat mindig tartsd a szíveden kívül.

Ha nem költöd el Allah útján azt, ami a szükségleteiden felül van, akkor hálátlan vagy a kegyek iránt, amelyeket Allahtól kaptál. Ne feledd, azt a kegyet, amit nem adományoztál el Allah megelégedéséért, valójában elpazaroltad. És a Túlvilágon nagyon súlyos lesz az elszámolás az elpazarolt kegyekért.”

El kell hát gondolkodnunk azon, hogy a véges számú napból álló evilági élet, bármilyen hosszúnak tűnik is, a szintén véges számú napból álló Ramadánhoz hasonlóan valójában igencsak rövid idő. Ezért ahogy a Ramadán hónapját a spirituális nyereség megszerzésére irányuló lehetőségnek tekintjük, és fokozzuk erőfeszítéseinket, úgy egész életünket ugyanezzel a spirituális energiával és lelkiállapotban, éber és tudatos szívvel kell élnünk.

A Mindenható Allah adja, hogy a Ramadán spirituális energiája és szellemisége soha ne múljon el tőlünk. Adja meg nekünk az Ő kegyelme által, hogy a Ramadán lelkesedésével utolsó lélegzetünkkor örökkévaló ünnepre ébredjünk. Ámin.

[1] Ali el-Müttakî, VIII, 477/23714.

[2] Muslim, Birr, 43

[3] Ibn Majah, Siyam, 68

[4] Kegyes Korán, 41:30

[5] Kıvâmu’s-Sünne, et-Terğîb ve’t-Terhîb, II, 354

[6] Lásd: Haythami, VII, 65

[7] Kenz, I, 225

[8] Kegyes Korán, 47:7

[9] Bukhari, Adab 96