A taszavvuf szerint a tanítvány utazó (szálik), aki úgy próbálja beteljesíteni spirituális utazását (szejr-i szulúk), hogy szíve egy tanító mester (mursid) nevelése alatt áll. Mindent megtesz, hogy megszabaduljon szíve keménységétől és súlyától azzal, hogy a tanítója által kijelölt úthoz ragaszkodik. Alárendeli magát ennek a képzési folyamatnak. A mester vagy mursid a vezetője, aki megmutatja neki, hogyan finomíthatja és tökéletesítheti szívét.
A rábita szó szerint kötést, kapcsolatot vagy találkozást jelent, és vannak spirituális és fizikai vonatkozásai is. Egyetlen teremtmény sincs a világmindenségben, amelynek ne lennének valamiféle spirituális vagy fizikai kapcsolatai másokkal. Ez a kapcsolat vagy rábita lehetővé teszik az isztiánét és isztigászét is, amelyek spirituális segítség és menedék kérése egy másik lénytől.
Bizonyos értelemben a rábita tisztán szeretetből áll, és lehetővé teszi, hogy a szeretetet élő és lángoló állapotban tartsuk meg a szívben.
A rábitának három Típusa van:
1. Természetes kötődés: ez az a szeretet, amit az ember azok iránt érez, akik közel állnak hozzá, mint például az anya szeretete a gyermeke iránt.
2. Alantas kötődés: ez az a kötődés, amelyet egyes emberek tiltott dolgok iránt éreznek, mint például a szerencsejáték-függő, akinek a szíve annyira telve van a szerencsejáték iránti szenvedéllyel, hogy még a felesége és gyermekei jólétéről is megfeledkezik miatta.
3. Spirituális kötődés: ez az a fajta kötődés, amit az ember az isteni, szent dolgok iránt érez, vagy bármi iránt, ami közelebb viszi őt Urához. Ide tartozik az a szeretet is, amit olyan emberek iránt érez, akik képesek voltak fényessé tenni a szívüket[1], és olyan szintet értek el, ahol tanúivá válnak a valódi igazságnak (musahade). Azt jelenti, hogy az ő társaságukat keresi fizikailag vagy spirituálisan, remélve, hogy kihasználhatja mindazt, amit nyújtani tudnak.
A Kegyes Korán azt mondja:
„Ti hívők! Féljétek Allahot, és legyetek az igazakkal!” (A bűnbánat, 9:119)
Figyelemre méltó, hogy a Mindenható Allah nem azt mondja, hogy legyünk igazak, hanem azt parancsolja, hogy legyünk azokkal, akik igazak. Ez nemcsak az istenfélelem, a takva megőrzéséhez szükséges, hanem annak a fontosságát is hangsúlyozza, hogy jóravaló, igaz emberek közösségében éljünk, ami segít a legjobban végrehajtani a szolgaság kötelességét.
Akinek sikerül szeretetteljes kötődést kialakítania egy másik emberrel, az képességeihez mérten megpróbálja utánozni annak értékeit és viselkedését. Az erős emberek viselkedése ragadós. Úgy is mondhatnánk, hogy az emberek az energikus karakterek viselkedését és lelkiállapotát másolják. Akik spirituálisan erősek, azok motiválják a gyengéket. Az együttérző, nagylelkű és önzetlen egyének pozitív hatással vannak a közösségükre.
Ez azonban a negatív tulajdonságokra is érvényes. A fáraó emberei, például a főminisztere, Hámán, és a többi hivatalnoka is a fáraó kiköpött mása volt, mert őt választották példaképüknek. Az az út, amit a taszavvuf rábitának nevezz, megnyitja a szívet, hogy spirituális érzelmek befogadására legyen képes. Megszabadítja az önző és énközpontú vágyaktól, és a tanító viselkedésével helyettesíti ezeket. Eltávolítja a szívből az evilági vagyont, amit cél helyett eszköznek tesz meg.
A spirituális tanító szíve olyan, mint egy lencse. Olyan szív ez, amely befogadta az isteni nevek megnyilvánulásait, amelyek felperzseltek minden negatív érzést, kiöltek minden evilági vágyat. Idővel ezt a lelkiállapotot a tanítvány is átveszi, olyan mértékben, amilyen mértékben szeretete lehetővé teszi, egészen addig, amíg azonosul a mesterrel.
Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta:
„Az ember azokkal van, akiket szeret.”[2]
„Aki megpróbál utánozni egy közösséget, az közülük való.”[3]
Imám Ghazali azt mondja, hogy az imádkozáshoz a szív békéje szükséges, és hozzáteszi:
„Az első és az utolsó ülésben az ima során el kell képzelnünk a Prófétát (s.a.w.) lelki szemeink előtt.”
Ez arra utal, hogy kötődést vagy rábitát kell kialakítanunk a Prófétával (s.a.w.).[4]

A lelkiállapot tükrözése
Ahogy fentebb is említettük, a lelkiállapot ragadós. Átadása pedig a következő módokon történhet:
1. A tekintet (nazar): ez a próféták és Allah barátainak tekintetére vonatkozik.
Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta:
„Óvakodj a hívő tekintetétől, mert ő Allah fénye által néz!”[5]
Akinek a szíve ép és békés, az ezt a lelkiállapotot akár egy tekintetével is át tudja adni. A nézése adja az inspirációt a befogadó szívében.
Mohammed Próféta (s.a.w.) társai a legjobbak voltak a hívők között, mert Allah Küldötte (s.a.w.) társaságában voltak, és részesedtek az ő tekintetének fényéből. Valójában az tartozik a szahabe, vagyis a Társak közé, aki személyesen is látta Mohammed Prófétát (s.a.w.), és a Próféta (s.a.w.) is látta őt.
2. A szó
Azoknak a szava, akik megtisztították szívüket és lelküket, hordozza érzéseiket, és az érzésekkel teli szavak hatással vannak a hallgatóra.
3. Spirituális gyűlések (szohbet)
A spirituális gyűlések, beszélgetések hatására fizikai kötődés is kialakul. A jelen lévők szívében lévő érzések tükröződnek a résztvevőkön. Lehetőséget nyújt a gyengébbeknek, hogy megerősödjenek, és energiát nyerjenek a spirituálisan erősebbek által.
4. Étel
Mohammed Próféta (s.a.w.) társai sokszor szereztek spirituális energiát a Próféta (s.a.w.) által kínált vagy meghagyott ételből.
Több olyan beszámolót ismerünk, melyek szerint a Próféta (s.a.w.) ivott a tejből, majd a maradékkal kínálta a jelenlévőket. Ez részint a spirituális energia (fejz) átadását szolgálta, részben növelte a tejen lévő áldást és bőséget (baraka), így annak mennyisége nem csökkent, bármennyit ittak is belőle a jelenlévők.
Szahl ibn Szád (r.a.) így idézi fel:
„Egy bögre tejet hoztak Allah Küldöttének (s.a.w.). Ő ivott belőle egy kicsit. A jobbján egy gyerek ült, a balján pedig egy idősebb társa. Udvariasan, mint mindig, a Próféta (s.a.w.) megkérdezte a gyereket:
Megengeded, hogy először az idősebbet kínáljam a tejből?
A gyerek azonban bölcs volt, és úgy válaszolt, hogy meglepett mindnyájunkat:
Allah Küldötte! Nem tudnék lemondani arról a részről, amit te kínálsz nekem!
Allah Küldötte (s.a.w.) erre átnyújtotta neki a bögrét.”[6]
Abu Ajjub al-Anszari (r.a.) főzött a Prófétának (s.a.w.), amikor a hidzsra utáni hónapokban vendégül látta őt a házában. Ha a Próféta (s.a.w.) maradékot hagyott a tányérján, Abu Ajjub megette azt, ügyelve arra, hogy onnan egyen, ahol feltehetőleg a Próféta (s.a.w.) keze érintette az ételt.[7][8]
A tabuki hadjárat során, amikor a társak kifogytak az ivóvízből, a Próféta (s.a.w.) azt mondta nekik, hogy egy kis vizet öntsenek az ujjai hegyére. Akkor a víz úgy tört elő az ujjaiból, mint egy forrás, és a társai ittak belőle, és a vizesedényeiket is megtöltötték. Ez a víz még a Zamzam vizénél is jobb és gyógyítóbb volt, hiszen közvetlenül Mohammed Próféta (s.a.w.) ujjából tört elő.
5. Személyes tárgyak
Több beszámolóból tudjuk, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) egy datolyatuskóra támaszkodott, amikor a prédikációit tartotta. Miután készítettek egy szószéket a mecsetben, nem dőlt már többé ennek a tuskónak, azonban a tuskó erre jól hallhatóan zokogni kezdett, és csak akkor hagyta abba, amikor a Próféta (s.a.w.) odament hozzá, és megsimogatta.[9]
Mohammed Próféta (s.a.w.) a saját köntösét küldte el Uvaisz al-Karaninak, és azt mondta:
„Viselje ezt a köntöst, és fohászkodjon a hívőkért!”[10]
Jákob (a.s.) a távoli Kánaánban volt, amikor megérezte József (a.s.) ingének illatát, amivel éppen akkor indultak el Egyiptomból. Amikor az inget az arcára terítették, visszanyerte a látását.
A személyes tárgyak által keresett áldás (tabarruk) mellett más úton is szerezhetők spirituális előnyök, például Allah barátainak nevét mondani meditálás közben (murakabah), abból a célból, hogy spirituális kapcsolatot alakítsunk ki velük.
Szufian ibn Ujajna azt mondta: „Áldás száll alá, amikor a jóravalókra emlékeznek!”[11]
Ebből a szempontból szintén figyelemre méltó a barlangban alvó ifjakról szóló történet, amelyet a Kegyes Korán a 18. szúrában beszél el. Az ifjaknak volt egy kutyája. Kitmir csak egy kutya volt, mégis részesedett az áldásokból, mert a jóravalókat őrizte. Vannak, akik szerint ez a kutya is a Paradicsom kertjébe fog lépni az igazakkal.[12] Ha egy kutya ilyen magas rangot érhet el azáltal, hogy a jóravalók, az igazak társaságában van, gondolkodjunk el azon, hogy mire juthat egy hívő, ha tiszta szándékkal ugyanezt teszi!
Az iszlám elküldetése előtt a társak legtöbbje olyan életet élt, amely ellentétes volt teremtése céljával. Az iszlám eljövetelével azonban a legerényesebb közösséggé váltak, ami valaha is létrejött az emberek között, azáltal, hogy saját életükben is tükrözték Mohammed Próféta (s.a.w.) viselkedését. A Próféta (s.a.w.) ezeket az érzéseket a tanítók spirituális láncolatának (szilszile) is átadta, akik ugyanúgy átadják egymásnak a spirituális kapcsolatokon és találkozókon keresztül. Végül pedig a Próféta (s.a.w.) példás viselkedése tükröződik a tanítványon is, saját képességeinek megfelelő mértékben.
„Ti, akik hisztek! Féljétek Allahot, és keressetek módot a közeledésre hozzá!” (Az asztal, 5:35)
Egyes tudósok szerint ez a mód a közeledésre (veszíle) az, hogy próbáljuk a Próféta (s.a.w.) példáját követve megvalósítani az ő erkölcsét, egy spirituális tanító vezetésének segítségével.
Imám Malik azt mondta:
„Ha fohászkodtok, említsétek a Próféta (s.a.w.) nevét segítségként!”
Imám Sáfi azt mondta:
„Amikor nem sikerül megoldanom egy problémát, imádkozom két rakát, majd meglátogatom Abu Hanifa sírját. És végül a probléma megoldódik.”
Imám Dzsazari hasonló tanácsot adott:
„A prófétákat és Allah barátait használjátok eszközül a kívánságaitok teljesüléséhez!”
Azt, amikor valaki a jóravalókat választja segítségnek vagy eszköznek, hogy a Mindenható Allahhoz közeledjék, tavasszulnak nevezzük, és ez a gyakorlat Mohammed Prófétához (s.a.w.) vezethető vissza.
Ibn Abbasz (r.a.) azt beszélte el:
„A khajbari zsidók sokszor háborúztak a Ghatafan törzs arabjaival, de minden alkalommal veszítettek. Végül így fohászkodtak: „Urunk! Az Írástudatlan Próféta kedvéért kérünk Tőled győzelmet, akinek az elküldését az idők végéhez közelre ígérted!” A következő csatában elsöprő győzelmet arattak a Ghatafan felett. De amikor eljött az a Próféta (s.a.w.), aki által győzelmet kértek, mégis megtagadták. Ezért nyilatkoztatta ki a Mindenható Allah:
És amikor eljött hozzájuk egy Könyv Allahtól, megerősítve azt, ami náluk volt, bár korábban a hitetlenek feletti győzelemért fohászkodtak, és mikor eljött hozzájuk az, amit már ismertek, nem hittek benne. (A tehén, 2:89)”[13]
Nem sokkal Mohammed Próféta (s.a.w.) halála után Medinát súlyos aszály sújtotta. Az emberek összegyűltek, és Aisa (r.a.) tanácsát kérték, aki azt mondta nekik:
„Menjetek az áldott Küldött (s.a.w.) sírjához, és nyissatok ablakot az égre! Ne legyen elválasztó a Próféta (s.a.w.) és az ég között.”
Úgy is tettek, ahogy tanácsolta, és hatalmas eső zúdult Medinára, és az egész város kizöldült tőle, annyira, hogy azt az évet „a bőség évének” (amu’l fatq) nevezték.[14]
Több beszámolót ismerünk arról is, hogy erényes, jóravaló embereket választottak eszközül például egy fohász elfogadására.
Egy aszály idején Omár (r.a.) magával vitte Abbaszt (r.a.), amikor esőért fohászkodott.[15]
Egy ember gyakran elment Oszmánhoz (r.a.), hogy a személyes szükségleteit kérje tőle, de Oszmán nem törődött vele. Az ember Ibn Hunaifnak (r.a.) panaszkodott erről, aki azt mondta:
„Végezd el a rituális mosdást, menj a mecsetbe, imádkozz két rakát, majd fohászkodj így: ’Ó, Allah, Hozzád fordulok és Téged kérlek Mohammed (s.a.w.), a Kegyelem Prófétája kedvéért. Mohammed, veled fordulok Uradhoz. Uram, teljesítsd a szükségletemet!’”
És azt mondta az embernek, hogy nevezze meg pontosan, amire szüksége van.
Az ember úgy tett, ahogy tanácsolta, később még egyszer megjelent Oszmán (r.a.) ajtajánál. Az ajtónálló kézen fogta, és Oszmánhoz vezette. Ezúttal Oszmán maga mellé ültette egy párnára, és megkérdezte tőle, hogy mire van szüksége. Az ember elmondta, és azonnal meg is kapta. Aztán Oszmán azt kérdezte tőle:
Miért nem kérted ezt tőlem korábban soha? Legközelebb, ha valamire szükséged van, gyere egyenesen hozzám!
Később ez az ember azt mondta Ibn Hunaifnak:
Oszmán soha nem szánt rám időt, amíg nem beszéltem veled.
Ibn Hunaif azt felelte:
Bizony, nem magamtól találtam ezt ki! Hanem egyszer láttam, hogy egy vak ember odament a Prófétához (s.a.w.), és azt mondta neki: ’Allah Küldötte, kérd Allahot, hogy gyógyítsa meg a szememet, mert bizony nagyon nehéz így élnem!’ A Próféta (s.a.w.) azt felelte: ’Jobb lenne neked, ha türelmes maradnál, ha te is így akarod!’ A vak azonban azt mondta: ’Allah Küldötte, nincs senki, aki vezetgetne engem, és így nagyon nehéz minden napom, fohászkodj értem, hogy visszanyerjem a látásomat!” Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta neki: ’Menj, végezd el a rituális mosdást, imádkozz két rakát, és fohászkodj így: Ó, Allah, Hozzád fordulok és Téged kérlek Mohammed, a Kegyelem Prófétája kedvéért! Mohammed, a Te Uradhoz fordulok, hogy megadja, amire szükségem van. Ó, Allah, engedd, hogy közbenjárjon értem!’[16]
Hakim elbeszélése szerint a vak visszanyerte látását, mihelyt felállt a fohász után.[17]
Utba ibn Ghazwan (r.a.) elbeszélése szerint Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta:
„Ha egy távoli helyen vagytok egyedül, és elveszítetek valamit, amire szükségetek van, kiáltsatok így: ’Allah szolgái, segítsetek nekem!’ Mert Allahnak vannak olyan szolgái, akiket ti nem láthattok.”[18]
Imám Navavi, aki ezt a hadíszt elbeszéli, hozzáteszi:
„Az az ember, aki ezt a hadíszt tanította nekem, azt is elbeszélte, hogy hogyan sikerült egy hasonló nehéz helyzetből megszabadulni azáltal, hogy pontosan azt tette, amit a Próféta (s.a.w.) tanácsolt. Megdöbbentem. Aztán később láttam egy embert, aki nem tudta megfogni a tevéjét, ami mindig elszaladt előle. Elmondtam neki ezt a hadíszt. Ő így is tett, és a teve akkor egyszer csak minden látszólagos ok nélkül megállt, és meg tudta fogni.”
Manszur ibn Abdullah azt beszélte el Abu Abdullah ibn Dzsallától:
„Amikor Medinába érkeztem, szegény ember voltam, fáradt, megviselt. Elmentem Allah Küldötte (s.a.w.) sírjához, áldást és köszöntést küldtem rá, és azt mondtam magamban:
Allah Küldötte, szegény vagyok, segítségre van szükségem… és a te vendégedként jöttem!
Néhány perc múlva elnyomott a fáradtság, és elszundítottam. Álmomban a Próféta (s.a.w.) jött el hozzám, és megkínált egy süteménnyel. A felét megettem. Amikor felébredtem, a másik felét ott találtam magam mellett…”[19]
Ibn Abbasz (r.a.) azt beszélte el:
„Egyszer láttam Allah Küldöttét (s.a.w.) álmomban. Kedves és szeretetteljes volt hozzám. Amikor felébredtem, úgy gondoltam, meg kellene látogatnom az egyik feleségét. Ő mutatott nekem egy tükröt, amit a Próféta (s.a.w.) használt. Belenéztem, és nem a saját tükörképemet láttam, hanem a Próféta (s.a.w.) áldott arcát.”
Ez a spirituális kapcsolat eredménye. Azt mutatja, hogy hogyan veszítheti el saját magát (fana) az ember abban, akivel létrejött ez a kötelék.
Ubaidullah Ahrar azt mondta:
„Amikor a Mindenható Allah azt mondja: ’Féljétek Allahot, és legyetek az igazakkal!’, a ’legyetek’ szóval arra utal: a szükséglet, hogy az igazak társaságában legyünk, állandó. Ennek két jelentése van. Az egyik, hogy amikor az igazak társaságában vagyunk, a szívünknek is ott kell lennie, a másik, hogy ha távol vagyunk tőlük, fel kell idéznünk ezt a társaságot.”
Ha valaki akkor is elevenen tartja a spirituális vezetője iránti szeretetet és tiszteletet, amikor nincs a társaságában, és az ő erkölcsét, jellemét testesíti meg, azt fana fis-sejk, önmaga sejkben való elvesztésének, megsemmisülésének nevezzük.
Azt azonban nagyon fontos megérteni, hogy a spirituális vezető (mursid-i kamil), akivel a spirituális kapcsolat vagy rábita létrejön, nem egy harmadik személy, aki az ember és Allah között áll! Az iszlám szerint a szolga és Ura között nincs és nem szükséges közvetítő, és az iszlámban nincs papság sem. A vezető csak egy példa, akinek viselkedéséről a tanítvány példát vehet, hogy lelki utazása során kalauzolja. Ahogy az autó, amellyel utazunk, nem cél, hanem eszköz, úgy a spirituális tanító is csak egy olyan ember, aki a tanítványnál közelebb áll Allahhoz, és segít nevelni a szívét és megszépíteni belső világát Mohammed Próféta (s.a.w.) példája, jelleme, erkölcse szerint. A szentség olyan tulajdonság, ami egyedül csak a Mindenható Allahé.
Ezért a fana fis-sejk szintje felett ott van a fana fir-raszul, amikor az ember elveszti saját magát a Prófétában (s.a.w.). Ezen a szinten az ember viselkedésében minden pillanatban Mohammed Próféta (s.a.w.) viselkedését, erkölcsét testesíti meg, mintha csak a jelenlétében volna. Abu Bakr (r.a.) volt az, aki tökéletesen megélte ezt a lelkiállapotot. Egy elbeszélés szerint egyszer azt mondta a Prófétának (s.a.w.), hogy olyan, mintha állandóan maga mellett látná őt, még a mosdóban is.
Abu Bakr (r.a.) tökéletesen elvesztette, feloldotta saját énjét a Prófétában (s.a.w.), ezért mondta azt Allah Küldötte (s.a.w.) a halálos ágyán:
„Záródjon be minden ajtó, kivéve az, ami Abu Bakr szobájára nyílik!”[20]
Ezek a szavak gyönyörűen ábrázolják, hogy a spiritualitás hogyan áramlik egyik szívből a másikba. Végül pedig feltárul az áják misztériuma:
„Ő veletek van, bárhol is vagytok.” (A vas. 57:4)
„Mi közelebb vagyunk az emberhez, mint a nyaki ütőere.” (Qaf, 50:16)
Mindez pedig végül a fana f’illah, az Allahban való feloldódás szintjére vezet.
A rábita másik bizonyítéka a Kegyes Koránban ez:
„Az asszony, akinek a házában volt, el akarta csábítani őt. És bezárta az ajtókat, és azt mondta: „Gyere ide, te!” Azt mondta: „Allah óvjon meg! Az én Uram a legjobb menedék! Bizony, a bűnösök nem lesznek sikeresek!” És bizony, az asszony akarta őt, és ő is akarta volna, ha nem látta volna meg Ura bizonyítékát. Így volt, hogy elfordíthassuk tőle a gonoszságot és erkölcstelenséget. Bizony, ő őszinte hitű szolgáink közé tartozott.” (József, 12:23-24)
A Korán-magyarázók azt mondják:
„Itt ’a bizonyíték’ arra vonatkozik, hogy amikor József prófétában (a.s.) egy pillanatra felmerült az ötlet, hogy elfogadja Zuleyha ajánlatát, megjelent előtte az apja, Jákob (a.s.) képe, ahogy az ajkaira szorítja mutatóujját, és azt mondja: ’Térj észhez, és fordulj el tőle!’ És József az apja képmásának megjelenése miatt fogta vissza magát és fordult el.”
Ahogy az ája magyarázata is mondja, a rábita nagyon hasonló ahhoz, amikor József (a.s.) maga előtt látta az apja, Jákob (a.s.) képét: a tanítvány felidézi tanítójának képét lelki szemei előtt, és a szívében is.
Az is a rábita egy fajtája, amikor szóban és mentálisan is Allah Küldöttére (s.a.w.) emlékezik, és szívében szeretetteljes kapcsolatot alakít ki vele.
Az ember számára nagyon nehéz az, hogy megértsen vagy megérezzen egy absztrakt, elvont igazságot anélkül, hogy egy fizikai formához vagy entitáshoz hasonlítaná, és próbálná megjeleníteni benne. Például a tudás a tudósban ölt testet, a szeretet a szeretett dologban, a művészet pedig a művészben. Vagyis az absztraktot lehetetlen anélkül bemutatni, hogy valamiféle közeget biztosítanánk számára.
Minden kapcsolat, például a mester és a tanítvány, vagy a tanító és a diák közötti lényege a spirituális kapcsolat. Ezen a kapcsolaton keresztül vezeti és adja át saját tulajdonságait a tanító a tanítványnak.
A tanítványt eltölthetik a magasabb rendű érzelmek, ha tanítója társaságában van. Azonban nagyon fontos, hogy ezeket az érzelmeket tanítója távollétében is megőrizze. Csak ennek segítségével értheti meg a rábita lényegét. Különben lehetetlen, hogy fizikailag is folyamatosan Allah barátainak jelenlétében legyen.
A spirituális tanítók láncolatán keresztül a Mohammed Prófétától (s.a.w.) származó inspiráció átvehető bárki számára, aki akarja és tesz is érte. A láncban az utolsó személy is ugyanazt a spiritualitást kaphatja meg, ugyanúgy, ahogy az elektromos vezetékre kötött fogyasztók. Spirituális támogatást, segítséget kaphat e láncon keresztül. Ezt a spirituális támogatást nevezzük isztiánének vagy isztigászének.

Kapcsolat a halállal
A taszavvufban a rabita-i maut azt jelenti, hogy kapcsolatot alakítunk ki a halál gondolatával. Az ember lelkiállapotára és viselkedésére nagyon mély hatással van az, ha a halálra gondol.
Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta:
„Mindig emlékezzetek meg minden örömök elpusztítójáról… a halálról.”[21]
„A halál elegendő tanácsadó!”[22]
Ibn Omár (r.a.) azt beszélte el:
„Allah Küldötte (s.a.w.) társaságában voltam, amikor egy medinai társa üdvözölte őt, és azt kérdezte:
Allah Küldötte! Ki a legjobb az emberek közül?
Akinek a legjobb az erkölcse! – felelte a Próféta (s.a.w.).
És ki a legokosabb a hívők közül?
Aki megemlékezik a halálról, és felkészül arra, ami utána várja! Ő a legokosabb – felelte a Próféta (s.a.w.).”[23]
A halálra való emlékezés kétségkívül határt szab az evilági vágyaknak és az evilági dolgok szeretetének, ami az alsóbb éntől származik, és valójában csak nehézséget és nyugtalanságot okoz az embernek. A pénz, a vagyon, az elismerés vagy a testi örömök túlzott szeretete számos spirituális betegség tünetei. Szívünket úgy védhetjük meg attól, hogy túlzottan kötődjön ezekhez a múlandó dolgokhoz, hogy a sírra gondolunk, és a halálra, ami elkerülhetetlenül be fog következni. Ez őszinte bűnbánatra ösztönöz, és arra, hogy ne engedjük, hogy az evilági ambíciók és érdekek túl mélyen áthassák a szívünket. A folyamatosan fenntartott zikr (Allahról való megemlékezés) és a rábita remélhetőleg örök túlvilági boldogságunk eszközévé válik.[24]
A Mindenható Allah tegye a szívünket az Ő szeretete és a Róla való megemlékezés forrásává!
Ámin.