Az Elmélkedés Az Iszlámban
Aki képes megfelelően elgondolkodni az Isteni Hatalom és Fenség megnyilvánulásairól a világmindenségben, az először belátja saját végtelen gyengeségét, majd azáltal, hogy teljes alávetettséggel és engedelmességgel viselkedik, minden lélegzete, amit ezután vesz, az Allahra való emlékezés, a zikr természetét hordozza magában. Ezáltal a szívet megtölti az istenfélelem, a taqva fénye, amely által a mély gondolkodás eléri legtökéletesebb keverékét. Allah előtt egy ember értéke nem a külső megjelenésétől, anyagi helyzetétől függ, hanem inkább szívének érettségétől, lelkének mélységétől és spirituális tulajdonságaitól, képességeitől. Ezért van az, hogy a Kegyes Korán megmenti a hívők gondolatait attól, hogy az anyag és az egó szűk keretei között maradjanak, azáltal, hogy a hit érzésével erősíti meg őket, majd tovább vezeti a spirituális birodalom határtalan horizontja felé. Csak ezek után nyer spirituális dimenziót a hívő látása, aki képes a világmindenségben bemutatott isteni megnyilatkozásokban olvasni. Az ilyen mély és átfogó gondolkodás, amely a szív érzékein keresztül éri el csúcsát, a legszebb kulcs, amit a hit nyújtani képes. Aki viszont nem képes spirituális világát fejleszteni, az megragad az énközpontú élet alantas korlátai között, és a gondolkodás természetes képességeit a mulandó vágyak örvényeiben fecsérli el. Alsóbb énje vágyainak rabszolgájává válva az ilyen szív ezekbe a mulandó örömökbe veti magát ahelyett, hogy az igazság és a jó felé fordulna. Soha nem gondol arra, hogy a halotti lepel, amelyet a sírjában fog viselni, bizony egy nap be fogja borítani a testét, és a halál üti a végső pecsétet mulandó vágyaira, az élvezetek csillogására és csábítására, és az evilág minden csalárdságára.
